Az Ön kosara üres.

Próbálja ki a

Pestós pulyka

Pestós pulyka
Elkészítési idő : 45
Hozzávalók:
  • 15 dkg Fettuccini (szalagtészta)
  • 20 dkg pulykamell
  • 3 evőkanál szójaszósz
  • 3 evőkanál pesto
  • olívaolaj
  • 5 dkg koktél paradicsom
  • és parmezán sajt az ízesítéshez
Elkészítés:

Imádom ezt az ételt, hiszen mindössze 25 perc elkészíteni, és tényleg nagyon finom. Most pulykával fogom készíteni, de lehet akár csirkével is, ha azt jobban szereti. Ez csak ízlés kérdése, az elkészítési folyamat ugyanaz.

Első lépés

Forraljunk fel vizet egy kevés olívaolajjal és sóval. Amíg a víz felforr, vágjuk kockára a pulykát, így később hamarabb megsül.

Második lépés

Ha a víz felforrt, tegyük bele a tésztát. Nem igazán tudom megmondani, meddig kell főzni, hiszen ez attól függ milyen tésztát választunk. Ezt a fajtát körülbelül 10 percig kellett főzni.

Harmadik lépés

Szükség lesz a szószos fazékra, melybe locsoljunk egy kevés olívaolajat, majd tegyük bele a pulykát, fűszerezzük sóval és fekete borssal. Pár percig kevergessük, majd adjuk hozzá a szójaszószt, miközben folyamatosan keverjük, addíg amíg a hús meg nem sül, és szép arany barna színt nem kapott.

Negyedik lépés

Mostanra a tészta már majdnem kész. Öntsük le a levét, és adjuk hozzá a pulykát és a pestót, majd alaposan keverjük össze a lábosban, hogy az alkotórészek ízletes keveréket kapjunk.

Ötödik lépés

Szedjük az elkészült tésztát tányérokra, vágjunk félbe néhány koktélparadicsomot, mert ez még frissebbé teszi az ételt. Végül tegyünk a tetejére vékony parmezán sajt szeleteket. Hiszi vagy sem, máris kész. Akár 25 perc alatt elkészítheti Ön is, és máris élvezheti a csodás ízeket barátaival vagy a családjával. Próbáld ki, biztosan nem fogja megbánni!

Szerző : Szarka Imre